Azt nem tudom pontosan, hogy a napimádásnak a kereszténység megjelenése előtt, milyen szerepe volt az akkor élő magyarok vallási hagyományaiban, bár a fennmaradt történelmi iratok szerint és most itt nem csak a legismertebb Kézai (Gesta Hungarorum)-jára gondolok vagy az azóta megtalált régészeti leletekre elég jelentős lehetett, de annyit tudok, hogy akik napjainkban idelátogatnak, azok már nem feltétlen ugyanezt a vallási jelleget szeretnék ezen a helyen megélni, és talán nem is azt keresik, hiszen a Jézus szoborral a hegy közepén, ugyanazt megtalálni már nem is nagyon lehetne.
De van illetve volt valami nagyon mély és nagyon jelentős ezen a helyen, hozzátenném én itt első alkalommal voltam tegnapelőtt, és azalatt a fél nap alatt amíg mi ott voltunk, többször is teljesen elfáradtunk, majd totál felfrissülve újra egy-egy kisebb séta után a hegy körül, újra és újra feltöltődtünk..
Ez a valami pedig egyértelműen a helyhez van rögzítve valamilyen módon, de hogy aztán ebből mennyi, a régi szertartások emléke és élménye, és mennyi a már későbbi új-kereszténykori,
azt sajnos nem tudom, de nincs olyan messze ez senkitől sem, ha valaki Magyarországon lakik, egy alkalommal ki kell ide látogatni személyesen, mert egyik hely hangulatát sem lehet pár képpel visszaadni, ami erre a helyre kiemelten igaz..
Pilisszántón jártunk tegnap, bár a fotón a téli napforduló havas verziója látható, ami gondolom idén is dec 21-ére várható, én csak emiatt már nem utaznék majd vissza Nagykanizsáról, éppen ezért, ez a kép képről lett fényképezve, ezért ez az 1 kép nem saját fotó!
Mindig segítek mit látunk:-)
Itt december 21-én egész nap olyan tömeg szokott lenni, hogy amúgy sem hiszem, hogy ezt a helyet olyan tömegben bárki is képes volna megfelelően megélni, hozzátenném mi tegnapi nap csodás időben egy fél napot eltöltöttünk itt, ami alatt mindössze egy fiatal párt láttunk és 2 idősebb nénit, ozt annyi.
Ami nem ugyanaz, igaz nem pont dec 21. de nekünk ezzel együtt is tökéletesen megfelelt..