Na igen ez az én bringám az esés után.Az esés nagyságát mutatja,h a láncom szétszakadt,a hátsó kerekem kiszakadt, és 20 méterrel odébb találtuk meg a bozótosban.A kormány, nyereg, és féktárcsák görbülését már ide sem számolom
Igen szerencsém volt :). A jókívánságot meg köszi! Amúgy még ott összeraktuk, hiszen csak patentszem kellett, meg a kereket kellett visszaeszkábálni bele. A elferdült részeket egyenesbe hoztuk, és már csapatuk is tovább :)
Köszönöm kérdésedet:). Én néhány zúzódással (ebből egy a mai napig fájós), néhány csúnya horzsolással megúsztam. "szerencsére" fejre estem először,mielőtt pattantam volna párat még, de a bukó levette az ütéseket, így a maradék agyam nem folyt ki.A tempóról nem tudok mit mondani mert nem mértem :D, de olyan 20-30 között lehetett.Rosszul vettem le egy kisebb huppanót ugratásnál, és a homokban elfordult a kerekem.Én, egy dupla leszúrt combnyaktörés nevű mozdulatsorral leszálltam a bringáról (jelzem, nem így szoktam), a bringa pedig néhány látványos szaltóval átugrott felett:D nem volt vészes a terep, csak én voltam béna.Igaz én még csak ismerkedem a terepbringázással.eddig javarészt "betonpatkány" voltam