Menet közben felemlítették, hogy jó lenne Szentendréig HÉV-el elmenni, mert a tervezett 180 km körüli táv talán kicsit sok. Vaciláltam kicsit a dolgon, de mivel az elõzõ napok esõi miatt alighanem úgyis keményebb dió lesz majd az erdei utakon haladni, belementem a dologba.
Szentendrén aztán végre ténylegesen is útnak indulhattunk, és a Bükkös-patak mentén haladva festõi környezetben, (qurva) jó kis trécselgetés kíséretében hagytuk el a várost. A király-kúti úton haladva minél feljebb jutottunk, annál alacsonyabbra ereszkedett a köd is. Olyannyira, hogy a nyerget elérve már gyakorlatilag ködben tekertünk. A Prédikálószék 639 méter magas csúcsát elérve pedig már egyenesen tejszerû köd vett körül minket. Természetesen ennek köszönhetõen az itteni csodaszép kilátásnak is fuccs volt. Persze ettõl függetlenül nem lombozódtunk le, mert a horrorisztikussá vált ködös erdõ képe és hangulata kárpótolt minket ezért. Reggelizgetés közben sok terepfutó is felért egyesével, ritkábban párban haladva, mivel egy 110 km-es terepfutó maraton zajlott éppen.
Elbúcsúztunk a fehér vattalepelbe bugyolált Prédikálószéktõl, majd elindultunk lefelé. Az út mesekönyvekbe illõen elragadó szépségû erdõkön, tisztásokon vezetett, folyamatosan ereszkedve, nagyon jól járhatóan. Mi mégsem igazán mertünk száguldozni, mert nemcsak hogy rapszodikusan változott az út állaga, hol csúszott, hol nem, de irtózatosan fel volt ázva minden. Igazi mocskos út volt ez, mégis jó volt nagyon. A mintegy húsz percig tartó sárban ázós, és erõsen kontrollált sebességû ereszkedés közben legalább kicsit tudtunk a tájban is gyönyörködni, ráadásul ezen a szakaszon még egy szarvastehenet is láttunk! A Dunához a Gizella-telepnél lévõ római kori romoknál kiérve erõteljes iramot vettünk fel Visegrád felé, hogy elérjük a 10:45-ös kompot. Ez szerencsére sikerült, így nem kellett vesztegelnünk egyetlen percet sem, hanem töretlen erõvel haladhattunk tovább.
