Maga az átkelés is nagyon hangulatos volt, bár a táj most kicsit borongósabb arcát mutatta, mint a legutóbbi alkalommal. Nagymaroson egy rövidke táplálkozást beiktattunk, majd a kerékpárúton haladva meg sem álltunk Szobig. Itt a vasúti „Ipoly-híd” :-) csúszós és nem túl bizalomgerjesztõ szerkezetén keltünk át az Ipoly folyón és egyúttal az országhatáron is, hogy aztán pocsolya és sárkerülgetõs, de jól járható földúton érjük el Helembát (Chl'aba). Itt azzal kellett jólesõ meghökkenéssel szembesülnünk, hogy több esetben is elõre köszöntek nekünk. Pedig nem kis mértékben voltunk sárosak…
Aztán megkerestük a kék jelzést és elkezdõdött a harc Burda kisasszonnyal, hogy felfedje elõttünk bájait. És ez tényleg harc volt, ugyanis az út elsõ másfél kilométere olyannyira csúszós és sáros volt, hogy helyenként a meredekség miatt én is csak az „éppen tekerhetõ” kategóriába tudnám besorolni. Aztán fehér zúzott kõvel borított erdészeti úton gyönyörködhettünk az idehaza megszokottnál jóval sûrûbbre hagyott bükkösben. Csakhogy ez az idilli helyzet sem tartott örökké, és a jelzés letért errõl a jól járható útról, és mi újra tolásra kényszerültünk. Ez eleinte még könnyen ment, de amint az ösvénnyé keskenyedett út a hegyoldalra merõlegesen kanyarodott fel Troch Stlonèkách felé, egyszeriben szinte minden méterért vért kellett izzadnunk. A vizes fû, a csúszkálós iszapszerû talaj és a meredek emelkedõ jelezte, hogy Burda kisasszony igencsak próbára tesz minket. Persze ezzel csak lelassítani tudott minket, megállítani nem… :-)
