Itt megálltunk, majd a turistaház teraszáról nyíló kilátásban gyönyörködtünk egy kis ideig. Tovább haladva durva, fák közt haladó, lefelé is tolós lejtõ következett. Persze ez csak agy jó kétszáz méteres szakaszt érintett, aztán már széles erdészeti úton suhanhattunk tovább. Az Esztergom - Dobogókõ mûutat elérve tovább zúdultunk lefelé, de a Barát-kúti vadászház bekötõútját elérve véget is ért önfeledt száguldozásunk. Erõsen emelkedve haladtunk el a vadászház mellett, majd a sárga sáv jelzést követve vettük be magunkat ismét a rengetegbe. Vadregényes erdõk és meseszép kaszálók követték egymást, míg kiértünk a Maróti-hegyek alá. Itt egy kegyetlenül napsütötte kaszálón keresztül kellett felkapaszkodnunk egy nem túl meredek, alattomosan emelkedõ magaslatra. Azt hittük, sohasem érünk fel... De felértünk, és némi ereszkedés után a Csurgó-kutat elérve némi vízre tehettünk szert. Amúgy a név nagyon találó, mert a forrás éppen csak csordogált. Kettõ perc alatt adott fél liter, nagyon finom és jéghideg vizet.
Jól bevedeltünk vízzel, majd fél órás kóválygás következett, ugyanis a térképen létezõ sárga háromszög jelzést keresgéltük. Voltaképpen meg is lett, de az ösvényt teljesen járhatatlanná tette a vegetáció. Már majdnem ott tartottunk, hogy kihagyjuk a Vaskapu-hegyet, mikor találtunk egy jelzetlen utat ami felvitt minket. Azaz mégsem, csak felfelé vezetett, Önerõnkbõl kellett rajta feljutnunk... Nos, itt sem fáztunk.
A Vaskapu-hegyre remegõ lábakkal értünk fel, és zihálva foglaltunk egy árnyékos asztalt a turistaház kilátó-teraszán. Itt egy bodzás limonádéból és egy pár virslibõl álló ellátmányunk elfogyasztása közben, amit a kedves felszolgáló hölgy igen gyorsan kihozott nekünk, pedig kendõinkben totál leizzadva nagyjából úgy festhettünk, mint egy Iszlám Állam delegáció. Aztán össze kellett foglalnunk a bevetésünk további lehetõségeit, mivel a meleg és a sok szint miatt igencsak kifutottunk az idõbõl ahhoz, hogy visszafelé is a Pilis vonulatát kövessük. Ekkor fogalmazódott meg bennünk az az ördögi terv, hogy a Duna mentén haladva, tehát Szlovákiát is érintve menjünk vissza Budapestre.
És ennek megfelelõen is jártunk el. Legurultunk Esztergomig, megnéztük alulról is a Mária-Valéria hidat, majd átkeltünk rajta. Párkányon át, a Garam-folyón keresztül a Burda sziklafalai és hegycsoportja alatt, a Duna-mentén értünk el az Ipolyig. Itt a rozsdás vasúti hídon keltünk át a magyarországi túlpartra.
Szobon még pihegtünk egyet, és aztán kezdetét vette a bevetés zárómotívuma a hazatekerés. Nos, bicikliút ide, bicikliút oda, nem volt könnyû. Rengeteg futó és bicajos használta a bringautat, és a váci fegyház és börtönt elérve már fel kellett szerelnem a lámpákat is. A Megyeri-hidat már teljes sötétben értük el. Ekkor már kemény harc volt számunkra minden kilométer, és a római-part sem ürült ki teljesen. Gyuri az autójáig tekert, én meg egyenesen hazáig, azaz gyakorlatilag megint Szlovákiából jöttem haza biciklivel... :-)
Táv:206.2 Km
Átlagsebesség: 15,4 Km/h
Csúcssebesség: 53 Km/h
Menetidõ: 15:23:57
Szintemelkedés: 2340 m
