Az eredeti tervek szerint egy többszereplős megmérettetésnek szántuk e bevetésünket, de a sors fintoraként előkészületeink ellenére a jelentkezők 60%-a visszalépett. Ez természetesen az akció végrehajtását nem akadályozta meg. Reggel hat órakor rendben összegyűlt a két fős „RBMA különítmény”, vagyis Gyuri Poco Loco-val, meg jómagam Specivel. A kilátás csodaszép volt, de az égbolt nem volt teljesen felhőtlen, de azért sütött a nap.
A Citadella északi feléről ereszkedtünk le a Gellért-hegyről, Buda várát becélozva, itt-oss lépcsők mellett legördülve. A Vár Rondellája alatt kezdtük el az ostromot, szinte filmdíszletek élethűségét sugárzó környezetben. Az Országos Széchenyi Könyvtár alatt jutottunk fel a várba, és az északnyugati várfal vonalát követve kerültük meg a hatalmas építményt, ami gyakorlatilag budapest egy teljes negyedér magába foglalja. Itt már remek kilátás nyílott a Budai-hegységre, valamint számos történelmi hadigépezet is ki volt állítva más és más korokból. Öntött ágyúk, ágyútalpak, lőállások, valamint török kori emlékek. Az egész Budai várban az is nagyon kellemes volt, hogy a korai időpont miatt csai itt-ott lézengett egy-egy magányos futó, kutyasétáltató.
A várból az északi kapu oldalán távoztunk, majd nagyon hamar elértük a Széll Kálmán-teret (régen Moszkva-tér), ahol csatlakoztunk a hűvösvölgyi bicikliútra. Ezen viszont csak a Városmajorig mentünk, mert az az elfajzott ötletünk támadt, hogy kipróbáljuk a fogaskerekű vasút felújított szerelvényeit. Nos, nem sokat csalódtunk... :-) A bicajok elhelyezése a kocsikban kifejezetten ötletes volt szerintünk, viszont a többi dolog nem változott. Mert ugyebár a jegy állati drága. Ráadásul ha a várakozást is beleszámoljuk, bicajjal tutifix hogy gyorsabban fel lehet jutni. Ami miatt mégis érdemes olykor-olykor érdemes e járművet igénybe venni, az a táj szépsége és egyedi hangulata. Persze nem csúcsidőszakban. A Széchenyi-hegyet elérve kicsit játszadoztunk az itteni, eredetileg gyerekek számára létrehozott nyílt kalandpark szerkezeteivel, majd tovább álltunk Normafa-felé. Itt is csodás volt mind az idő, mind pedig a kilátás, ráadásul itt is csaknem teljesen egyedül voltunk. Nagyon kellemes csend volt és madárcsicsergés, alattunk pedig ott horkolt hazánk fővárosa. Utunk tovább vezetett a János-hegy felé, de út közben tettünk egy piciny kitérőt a Szent Anna-rét felé. Itt áll ugyanis a nagyon kedves hangulatot árasztó 1825 és 1830 között Szent Anna tiszteletére emelt aprócska kis kápolna. Rövidke gyönyörködés után tovább álltunk, majd a Libegő felső állomását elérve meredek mászás következett a mászás a 529 méter magas János-hegyre. Sikerült mindvégig középtányéron maradva feljutnom. :-) Itt áll az 1908-1910 között épült 28 méter magas Erzsébet-kilátó, melyről csaknem 80 km-es kőrben nyílik teljes kőrkilátás.
A kilátónál picit időztünk, majd tempós iramban száguldottunk le a Szép-juhásznéhoz, ahol felkerestük az egykori Budaszentlőrinc nevű település közelében a XIV. században épült pálos kolostor és templom romjait. E történelmi-szakrális építmény ma már csak alapfalaiban maradt fenn, mégis nagyon szépen gondozott a környezete, és egyben mennyei nyugalmat is sugároz az erre fogékonyak számára.
Tovább ereszkedtünk Hűvösvölgyre, ahol csak egyszerűen keresztülmentünk, majd felkapaszkodtunk a Vitorlázó repülőtérig. Itt sem volt túl sok élet. A kifutó döntő részén magas, kaszálatlan fű állt, és a hangárok környékén sem volt túl nagy élet. Mi azért a kilátás érdekében felkapaszkodtunk a 340 méteres Vörös-kővár magaslatára. Mondani sem kell talán, hogy nem csalódtunk, ugyanis nagyszerű rálátás nyílt innen a Hármas-Határ-hegy csoportjára. Miután kigyönyörködtük magunkat a tájban, magas perjés-füves réten lefelé zúdulva jutottunk el a kevesek által ismert, alig látogatott az 1200-as évek elején (1212?) épült Gercsényi templomhoz. Nehéz elhinni, de e kis templomocska mellett ez időkben állott Gercse falu, mely azóta nyomtalanul eltűnt, és maga a templom is csaknem az enyészeté lett. Ma viszont időszakosan egyházi szertartásoknak (keresztelő, esküvő, egyebek) helyt ad. Pár perces elmélyült nézelődés után felkapaszkodtunk a Virágos-nyeregbe, majd innen már a zöld sáv jelzést követve haladtunk tovább, mesébe illően elragadó erdőn keresztül. Amikor pedig kiértünk a dús lombkoronák alól, egy száraz repcetábla mellett meg kellett állnunk, mert olyan csodás rálátás nyílt a szemben elterülő Pilis-vonulatra. Tovább ereszkedve, majd rövidke, de csaknem tekerhetetlen emelkedőn kapaszkodtunk fel mai akciónk harmadik erősségéhez, az 1355 körül épült Solymári „Szarkavár”-at. Buda és Visegrád vára mellett katonai szerepe nem túl sok volt, mégis említésre méltó történelmi helyszínnek számít. Mint csaknem minden várunk, ez is csaknem a teljes enyészeté lett, de szerencsére 2005-2006-ban nemcsak konzerválták a romokat, de jelentős rekonstrukciós munkákat is elvégeztek. A vár látogatása ugyan nem ingyenes, de a vártoronyból nyíló kilátás, a keselyűfejes kútból való vízvételi lehetőség, valamint a parányi kőtár okán simán méltányosnak éreztük a 300Ft-os belépti díjat. Főleg hogy még a bicajokat is bevihettük a várba! Volt lehetőségem látni 2003-ban milyen állapotok uralkodtak itt, és szilárd meggyőződésem, hogy jó irányban haladnak itt a dolgok. :-) Élmény volt itt eltölteni egy fél órácskát.
