The gray mountains MTB operation
(2015.09.26.)
Sejtettem, hogy a „szürke” jelző jellemzője lesz majd ennek a bevetésnek, és úgy is lett. Ugyancsak
sejthető volt az is, hogy az előző napi jellegzetesen áztató egész napos őszi eső többek kedvét
elveszi a kalandozástól, de reméltem, hogy az eső vasárnapra némi visszavonulót fúj, és ha kissé
nehezebben is, de végig tudunk menni a tervezett útvonalon. Nos, a szeptember tett róla, hogy ez ne
így legyen, no de sebaj.
Reggel háromnegyed hat körül sötétben tekertem fel a Citadellához a találkozási pontra, és már
majdnem fent voltam, mikor ismét elkezdett esni. Ekkor már biztosra vettem, hogy az eredeti
helyett egy alternatív, lájtosabb bevetési útvonalat kell villámgyorsan fejben összeraknom. Amúgy a
Gellért-hegyi sétányon is rengeteg hordalék és kő volt, az előző napi lezúduló vízmennyiségnek
köszönhetően.
Mikor felértem a találkozási pontra, Csaba már ott falatozott egy padon, és elhűlten tapasztaltam,
hogy rövid szárú bringás nadrágban teszi. Ekkor még 14 fok volt a kőmérséklet, ami az eső, a köd,
és az erős szél okán sokkal kevesebbnek tűnt. Mellesleg a Citadella épülete mellett álló utcai
lámpák fényében nagyon sejtelmes látványt nyújtott, ahogyan a ködfelhőket vitte a szél.
Kisvártatva megjelent Gyuri is, tehát összeállt az RBMA „keménymagja” hogy jól megszivassa
magát... :-)