Aztán másztam tovább felfelé a kéken. Útban a Zsíros-hegy felé itt-ott keményen csúszós volt
az út, és egy-egy „úbazmeg” után már jóval óvatosabban bicajoztam. Már csak amiatt is nagy volt a
csúszásbeszély, mert a száraz avar csupa zúzmara volt, s emellett a bicajom gumijai sem igazán
rendelkeztek túl praktikusnak mondható mintázattal. A Zsíros-hegyet elérve azzal is szembesülnöm
kellett, hogy a Muflon itató csak délben nyit ki. Ezért csak meglestem a turistaház romjait, és picike
ereszkedés után elkezdődött a mászás fel a Nagy-szénás felé. Persze túl sokáig nem lehetett
nyeregben maradni, mert a letaposott jeges-havas-zúzmarás út ezt kicsit megakadályozta. A
morzsalékos, sorompó utáni résztől azonban már ismét lehetett nyomulni. A Nagy-szénás felé nem a
megszokott ösvényen mentem fel, hanem kicsit korábban letértem a kék jelzésről, hogy egy
fenyvesen keresztül az egyik „oldalcsúcsra” érjek fel előbb. Hát...
