összetett fotóalbum keresés

neked is van véleményed?

Fotóalbumok » XC saját tekerés képei » ↓ ↑Simontornya és környéke 2021
↓ ↑Simontornya és környéke 2021
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 (94 kép)

Feltöltve: 2021-10-10 07:32:33
Cimkék: saját tekerés, XC, több napos túra


Milyen ez az album?

a szavazáshoz jelentkezz be!

Tom77
albuma

Leírás:
Bár az elutazás napja csodálatosan szép időt hozott és kellemes volt, mire ezt az albumot megnyitom, már vasárnap reggel van és (2021.10.10) szakadó eső, ami úgy néz kitart még holnap is..
Közeledő születésnapom valamint az utolsó őszi napok bringás élményei adták az ötletet, hogy ismét elutazzam, ezúttal oda, ahol már négy éve jártam, és szállóvendég is lehettem pár napig.
Simontornyán a Gála panzió vendége vagyok egy kerek hétig újra, tegnap érkeztem és szintén szombaton távozom majd, a rossz idő ellenére biztos vagyok benne, hogy lesz pár nap majd ezen a héten is, amikor nem esik, hogy egy picit ismét körbejárjam a környéket.

Innen az első napról nem nagyon fogok tudni semmit sem feltölteni, max a várhoz sétálok majd el, ha elált az eső, de jelentkezem hamarosan, addig pár kép újra a helyről, a megérkezésről és a szobáról, ahol már 2017-ben jártam.
Erről valahol itt a galériában album is van, amit Tolna és Fejér megyei vártúra 2017->néven találtok.
Átfestették azóta a házat és még pár apró változtatás is felismerhető a négy év távlatából, de legalább még megvan és működik, nem úgy jó pár hely ami azóta már vagy bezárt vagy eladták. Sajnos ilyenbe is belefutottam ezen a nyáron, például a Favourite mindkét egri apartmanja ilyen volt, egyik sincs már meg azóta, mint utóbb kiderült..

3. Nap A pécsi állatkert volt a harmadik napi látnivaló, amiről képeket nem tudok betenni, mert nem bringával voltam. Rossz idő volt ugyan a bringázáshoz, de nem volt az egy laza városlátogatáshoz, és mivel Pécsen már ezerszer jártam, igyekeztem olyan látnivaló után nézni, amit még nem láttam, ez pedig az állatkert volt és nem is bántam meg,
mindenkinek ajánlom a kevesebb több alapon, ami ezen a helyen maximálisan érvényesült!
Kevesebb állat volt ugyan, ám annál igényesebb és rendezettebb élettérrel, olyan állatkerti fotókat készíthettem itt, amiket egyáltalán nem kellett utólag retusálnom..
Úgy értem minden állat megtekintési helyének saját kiszögelése vagy beugrója volt, ami a szabadtérben elhelyezett állatok esetén azt jelentette, hogy a fotókban nincs benne sehol sem a kerítéselem.
Voltam már a nyíregyibe négyszer is, különböző időkben a szegedibe és a budapestibe, de kétszer még idén a veszprémibe is, eddig nekem a pécsi viszi el a fődíjat holtversenyben a szegedivel!
Egyébként Magyarországon nem a budapesti, hanem a szegedi jelenleg a legnagyobb.
4. Nap
Somolyi templomrom (Regöly) na itt már igazi őszi bringás időt mondhattam a magaménak, szerencsére én pont emiatt utaztam el, a múlthét szombaton, ez az év a romtemplomok felkutatásáról szólt nekem, és a Káli-medence után most itt Tolna megyében is kincsre leltem. :-)
"Regöly a La Tène kultúra" leggazdagabb magyarországi lelőhelye. A késő kelta pénzek egy csoportját regölyi típusúnak nevezi a szakirodalom. A sírok tekintetében kiemelkedő az „aranysírként” emlegetett lelőhely. Ez egy alán hercegnőtől származik. Több mint 120 fátyoldíszt (flittert) és különböző arany tárgyakat találtak itt a régészek.
Tamási és Hõgyész közötti 65-ös úton kb. a 35-36 km közt már látszik a somolyi templomrom. Az egykori Somoly falu templomának megmaradt tornya Regöly határában áll. A falu egykori birtokosa Kont Miklós nádor volt, majd Ozorai Pipo szerezte meg, aki a fehérvári káptalannak adta tovább. A falu a hódoltság után már nem népesedett újra. Mészáros Gyula az 1960-as években kisebb ásatásokat végzett a torony körül amit a torony statikai megerõsítése követett. Újabban a Wosinsky Mór Múzeum munkatársai is végeztek ásatásokat a helyszínen. Így tudjuk, hogy 17 méter hosszú hajójával a jelesebb templomok közé tartozhatott. Az ásatási eredményeket közzétevõ K.Németh András szerint a XV.század végérõl származik a templom.
Regöly határában, a településtől Ny-ra, mezőgazdasági terület közepén, kisebb emelkedőn álló, egykor körítőfallal övezett, keletelt, feltehetően poligonális szentélyzáródású templom rommaradványa: három szint magasságig megmaradt, két lépcsős támpillérrel megtámasztott Ny-i torony, a hajó Ny-i falának maradványaival.
Nincs könnyű dolga annak sem aki vonattal jön ide majd, mert a településtől még bő tíz km->re van a rom, és ha gyalogosan vagy akkor nemcsak fáradt hanem csupa sár is leszel, mert tanösvénye nincs, csupán egy mezőgazdasági útnak sem nevezhető csapás vezet ki a még megmaradt templomromhoz.
Engem azért nem zavart ez, visszafelé pedig Tamásin keresztül jöttem, és azalatt a harminc km-alatt sikerült leveretnem az aszfalton a dzsuvát amit a templomlátogatás miatt összeszedtem.. :-)
A kirándulás hamarosan új fotókkal és vele helyszínekkel bővül, meglátom majd a továbbiakban mi férhet még ide, illetve mi az ami még viszonylag közel van.. 92km mára a megérkezés napján is volt 20, szóval erre a hétre már most megvan a 100>as, de van még szombatig ötletem bőven, meglátjuk mi jöhet majd ide még..
5. Nap
Szekszárdon jártam ma, a (Bencés apátság romjainál) ez a tolna megyei kirándulásom utolsó helyszíne, holnap itt egy kis szülinapi buli lesz, pénteken is max helyben tekergek ha az idő engedi, szombaton pedig már indulok haza, szóval a mai pár fotó a vége a programnak, a múzeumlátogatásról nem tennék ki képeket mindenkinek legyen meglepetés, aki elmegy annak főleg..
A teljes tárlatot amúgy sem láttam, mert az három órás lett volna a levéltár épületében elhelyezett megannyi kiállított tárgy, nagyjából ennyi ideig tartott volna, a tárlatvezetővel én csupán a harmadát láttam.
Vonnattal mentem Cecéről a nagyon erős 37km/h-órás szél miatt, Cecéig 2x8 km jött össze, ezt a hazautazás után összesítve írom majd be. Videó hamarosan erről a hét napról, de előbb még a veszprémi bringás túra jön anyag van bőven, szóval dologzom rajta, aztán jönnek ki szépen sorban és időrendben..

6.Nap
Nincs olyan hosszú pihenő sem túra, aminek vége ne lenne, ennek a kirándulásnak pedig a mai az utolsó napja, a holnapi nap, már a visszaindulás és a hazaérkezés napja lesz, már megvan a jegyem, és reggel háromnegyednyolckor már a vonaton leszek úton visszafelé..
Ma még sétáltam egy jót a vár körül, pár zárókép is készült azóta, talán már fel is töltődött az albumba, a tegnapi szülinapi buli is jól sikerült, szóval nincs itt már több móka, de jövőre is eljövök ide, hiszen az egyik legjobb vendéglátóim közé tartozik ez a hely és vele a tulaj.
Mindenben segítőkész és barátságos volt, egy hét azért nem kevés és ez négy év alatt már a második alkalom volt, miért ne volna harmadik, hisz maradt itt még látnivaló bőven, akad miért újra eljönnöm majd..
Záródik ez az album is, már harmincadik a részemről alig hét esztendő alatt pláne úgy, hogy ide csak a bringás kerülhet fel, ennél azért jóval több kirándulásom volt, de ebben sincs semmi szokatlan. Most innen búcsúzom, több fotó már nem érkezik ide, videó az lesz majd de még soká, talán ha az év végére elkészül sem lesz hozzá késő, ezt a hetet még egy ideig majd emészteni kell..

kilépés az albumból ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #1 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #2 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #3 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #4
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #5 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #6 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #7 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #8 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #9
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #10 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #11 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #12 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #13 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #14
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #15 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #16 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #17 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #18 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #19
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #20 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #21 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #22 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #23 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #24
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #25 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #26 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #27 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #28 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #29
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #30 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #31 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #32 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #33 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #34
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #35 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #36 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #37 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #38 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #39
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #40 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #41 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #42 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #43 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #44
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #45 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #46 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #47 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #48 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #49
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #50 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #51 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #52 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #53 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #54
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #55 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #56 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #57 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #58 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #59
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #60 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #61 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #62 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #63 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #64
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #65 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #66 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #67 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #68 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #69
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #70 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #71 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #72 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #73 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #74
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #75 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #76 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #77 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #78 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #79
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #80 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #81 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #82 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #83 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #84
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #85 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #86 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #87 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #88 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #89
↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #90 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #91 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #92 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #93 ↓ ↑Simontornya és környéke 2021 #94

» Partnerek