összetett fotóalbum keresés

neked is van véleményed?

Fotóalbumok » XC saját tekerés képei » ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 (89 kép)

Feltöltve: 2022-05-03 20:44:45
Cimkék: saját tekerés, XC


Milyen ez az album?

a szavazáshoz jelentkezz be!

Tom77
albuma

Leírás:
Ez nem egy szokványos kirándulás, házat szeretnék venni itt vagy a környéken, elsőbbséget élvez ez a terület illetve még Simontornya.
Mindkét helyszínt jól ismerem és a környéken több alkalommal is eltöltöttem már jó pár hetet, megtetszettek a korábbi kirándulások alkalmával eme helyszínek és persze ezeket a helyeket eddig úgy néz ki, hogy a közeljövőben meg is tudom majd fizetni.

Aggtelekre ma érkeztem, Aggtelek-Jósvafő állomástól, 19km volt a távolság a konkrét településig, ahol mindössze hatszázan élnek és kevesebb mint 1km-re van az országhatár.
További 6km jött még be a falu körbebringázásával, ezzel az adott terület külső szemrevételezése az első nap megtörtént.
A többi napokon egész a következő hét keddig, ez a vendégház lesz az otthonom, amiről most felkerül az albumba pár kép.
A Katica vendégház nemcsak vendéglátóm, de itteni segítségem is egyben, amolyan összekötőm lesz az itteniek, ugyanis biztosan nem szeretnék, ha minden egyes házba becsengetnék, hogy van e eladó ház és mennyiért..
Lesz majd barlangászás, és sok kép Aggtelekről és a környékről, a mai a megérkezés napja volt, szombattól keddig, már társam is lesz, barátnőm ekkor csatlakozik majd, otthoni teendői miatt hamarabb nem tudott elszabadulni, de jövő hét keddig biztosan ő is majd ideér..
Mivel ez nem egy szokványos kirándulás, de bringásnak nagyon is bringás, ezért új albummal bővülök, rám is fért már, de erről majd máskor..

5. Nap
A mai volt az első olyan nap, amikor nem eladó házakkal foglalkoztam, persze nagyon Aggtelken nincs, de a környező településeket is idevettem ebbe a kategóriába, annyi elég ide, hogy az egész háznézős kálvária holnap ilyenkorra megoldódni látszik. Reggel még megnézek egy csalási házat, amit a tulaj csak holnap tud megmutatni nekem, mert nem lakik itt, de nem valószínű, hogy megegyezünk, mert nincs fürdőszobája a laknak, én viszont még kedden megígértem neki, hogy rendben vasárnap ha jön ki akkor mutassa be.
Reggel a vendégház tulaja bemutatta az újonnan vásárolt tanyáját amit nemrég szerzett, sok minden nagyon még nincs készen neki, de hát még csak mostanában vette meg, lesznek majd lovai, juhok, tehenek, disznói és birkái már most is vannak, vagy száz tyúkja is, alakulóban van, ez a lényeg. Délután elvittem én is a "lovam". öt nap után nem ártana körülnézni.
A Baradla-barlanggal(Aggteleki bejárat) kezdek, a Vörös-tó megtekintése után, egyébként a kettő egymás mellett van.
A barlang 3500 pénz ellenében látogatható, bő másfél órás idegenvezetéses rendszerben, ezt követően egy buszos visszaúttal juthatunk el újra, ahonnét induláskor leereszkedtünk.
A barlangászás a jósvafői tengerszem mellett ér véget, de nem lehet megnézni, mert azonnal visznek vissza busszal a kiindulási helyre, én itt hagytam a bringát, szerencsére erre volt lehetőség és újra legurultam, mert 2km-nyire van a két pont távolsága közúton egymástól. Visszafelé eleredt az eső és nem állt már hatig el, de én 17.30-ra már így is itthon voltam, mert nem vártam meg még eláll, elindultam vissza még az esőben.
Aggtelek és Jósvafő 7km-távolságra van egymástól persze visszafelé végig mászni kell.
Egyetlen jó dolog van a májusi zivatarokat leszámítva, a tavaszi túrák zömében és ez az, hogy ilyenkor még a felkapott helyeken is alig vannak kirándulók.
Összegzés: Két hónap múlva ez a hely is hemzsegni fog a turistáktól, emiatt még akkor is megérte ide eljönnöm egy hétre, ha házam úgy néz ki nem itt lesz..

Elkészült ennek a kirándulásnak is a zenés képi videója, a videóhoz és az albumhoz is jó szórakozást..
https://www.youtube.com/channel/UCD96DYfPLIdKYYvd593Fo3w

kilépés az albumból ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #1 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #2 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #3 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #4
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #5 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #6 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #7 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #8 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #9
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #10 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #11 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #12 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #13 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #14
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #15 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #16 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #17 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #18 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #19
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #20 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #21 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #22 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #23 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #24
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #25 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #26 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #27 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #28 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #29
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #30 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #31 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #32 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #33 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #34
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #35 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #36 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #37 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #38 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #39
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #40 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #41 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #42 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #43 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #44
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #45 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #46 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #47 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #48 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #49
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #50 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #51 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #52 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #53 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #54
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #55 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #56 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #57 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #58 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #59
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #60 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #61 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #62 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #63 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #64
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #65 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #66 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #67 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #68 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #69
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #70 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #71 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #72 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #73 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #74
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #75 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #76 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #77 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #78 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #79
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #80 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #81 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #82 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #83 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #84
↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #85 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #86 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #87 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #88 ↓ ↑Aggtelek és környéke 2022 #89