A bringáim közül a harmadik montim volt I. Scott. Egy '91-es DX-es Windriver. Imádtam! Az ötödik bicóm volt II. Scott. Nevezetesen egy szintén '91-es LX-es Pro Only. Sokáig nem is akartam másik bringát, de be kellett lássam, a váz picit magas volt, és terepen, lejtőn nem volt az a kezesbárány. Eladása óta eltelt több mint másfél évtized. Idén nyáron vettem egy Scott dororbringát, Andris fiam Specialized-jéhez. Mielőtt szétkaptam, mentem vele egy kunkort és elöntöttek a szentimentális érzelmek. Enyhén skizofrén agyamban a következő párbeszéd zajlódott le:
-"Hmm Scott... és még kényelmes is... mi lenne ha...
-Na nem, nem! Nem építesz újabb bringát magadnak! Ott a FireBird!
-De a Bencének is kell új bicó, ha az Andris kap! Egész karácsonykor nézhetném a sértődött és fancsali képét!
-Persze aztán megint költesz egy csomó pénzt! A Speckó is többen volt a kerekek miatt, mint ahogy először tervezted... Felejtsd el!
-És ha a Bencének adnám a FireBird-öt? A mostani bringájának alkatrészeit építeném át erre a vázra. A végén eladom, ami marad belőle! A gyári állapotú Kona váz jobban eladható, mint ez az átfényezett... Naaaa...
-Csökönyös szamár...Én csak a családi békét tartom szemelőt. Ha meghúznád magad, még azt is elnéznék, hogy harmincöt éves fejjel egyfolytában a TestBike-on lógsz... De én téphetem a számat! Azt csinálsz, amit akarsz... De aztán ez legyen az utolsó! Mert legközelebb nem lesz legközelebb! Bojkottálni fogom minden bringás tevékenységed!"
Hát valahogy így kezdődött III. Scott története...