Tudtam, hogy írsz majd, hiszen láttam neked is ilyen van, még a véleményt is elolvastam amit írtál!
Nagyon várom már, hogy végre a piros is kész legyen, ja és nálam minden bringának ARANY élete van, remélem ez jól látszik a közel hét éves ittlétemen.. :-)
Nekem azért a piros harmadik számú gép lesz továbbra is, szóval annyival módosítanám az észrevételt, hogy örök élet+ 1 nap, amit majd eltölt nálam. >_<
Említettem, hogy a piros bringa felszereltsége sem marad majd el a másik kettőtől és igen a mai napon innen a testbike-ról 60 ezer jó magyar pénzért, megérkezett a befejező fejezet, ami a piros masina átalakítását illeti.
Durván szerencsém volt, mert ez egy majdnem vadi új villa, ráadásként olyan amilyet szerettem volna venni a pirosra, új ára nyolcvanezer forint körül van.
A srác akinél ma jártam Tatán szlovákba vette és nem is lett jó neki, ő sem bukott rajta túl sokat, de én azt hiszem mindenképpen csak nyertem vele, beépítésére várhatóan a jövőhét vasárnap kerülhet sor, egy 130mm-es deda szár, még fog kelleni nekem az építéshez, de ezt addigra megoldom..