a kép elforgott, szorri, de lényeg, hogy megvan az 1000 km ((:
Nagyon sokan vagytok itt, akik ennél sokkal többet tekertek, én is volt, hogy többszörösét mentem egy évben. De az elmúlt években úgy alakult, hogy sem idő, sem annyira motiváció, társaság, stb. nem volt tekerni. Most meg összeszaladt 6 hónap alatt egy ezres, és qrvára élveztem! Így ennyi táv után már kijelenthetem azt is, hogy ez egy jó építés lett, nagyon jól kiszolgálja azt, amire kitaláltam.
@Makky: ezért írtam, hogy ez itt nem számít soknak. Nekem viszont igen. Van egy rakat másik hobbim, meg úgy "minden" jobban előtérben volt az elmúlt pár évben, mint a bringázás. Most végre visszataláltam a nyeregbe, és igazából nekem elég is ennyi. Ezer féle dologgal szeretek foglalkozni, de túltolni semmit sem szeretek, mert nekem ott elveszik belőle a móka - nyilván emiatt nem lettem soha sem sportoló, sem tudós.
Ennek megvan az az előnye, hogy így legalább nagyon lassan amortizálódik a bringád! Ha nem olvastad esetleg a hírekben, akkor: Strasser pár hete új 24 órás rekordot állított be, ami pont ennyi lett (kicsit még több is)! :) Én marha sokat megyek, de a legutóbb a "leghosszabb" hetem is még 1000 alatt volt kicsit. (Nyilván, ha cél lett volna, akkor azért mentem volna még egy kört.) Hajrá!