Eredetileg fordított Fenyőerdőt terveztem, de úgy, hogy Kilátó után Határ utat kínlódom végig az S-kanyarig, majd onnan a Fenyőerdőbe.
Kilátóig egész jó volt, bár a Dolina melletti beton tiszta sár volt (mint mindig).
Kilátóhoz elég jól lehetett haladni, de süllyedt a kerék rendesen.
Kilátó után nosztalgiáztam a régi DH-s úton, majd sártenger, kiérve a betonosra.
Ott már tudtam, Határ utat nem vállalom be.
Új erdőből a Fácános rétre elég jó az út, legalábbis múltkor az volt, próbáljuk meg.
Új erdő kijáratánál annyira tetszett az egész, hogy örömömben kiabáltam egy Bear Grylls-eset. Majd elindultam kifelé a vadászok által használt úton.
Nos ez járható volt kb., de nagyon saras volt már a vége felé úgyhogy blokkoltak a kerekek. Kb. 100-200 m múlva értem a szántóföldes részre. Ott még gázabb volt a helyzet.Csak tolni lehetett, kb. 50 m-t tekertem talán egészen a Fácános rétig. Ott örültem, hogy a fű letisztítja a gépet, erre a rétről a Sderes felé haladva megint sár volt és blokkoltak a kerekek. Sóderes útján mivel emelkedik kicsit és süppedt is + kerekek is le voltak blokkolva, megint toltam kb. 100 m-t.
Nagyfeszültség alatti sóderes már jó volt, de nagyon gödrös, saras, pocsolyás. Aztán elértem a betont, ahonnan már jól haladtam.