@ArtWolf: nálam is ugyanez van csak újabb bringával :D
én nem felújítom, de az utolsó csavarig mindent én csinálok rajta és tényleg így lesz meg a varázsa hogy nem csak használja az ember hanem valamit hozzáad amitől nem akarja már senkinek sem odaadni. nevezzük kötődésnek :D
szerintem nem para ha az ember értékeli azt amije van még ha hülyén is néz ki jó tudni, hogy "az az én munkám"...
@orange: Szerintem egyébként nem magából az öregségből adódik ez a varázs, hanem inkább abból, hogy miket gondolunk bele a bringa történetébe, kik hajthatták, merre mehettek vele, satöbbi... Nálam a szerelem inkább abból adódhat, hogy egyrészt már 14 éve a tulajdonomban van, a másik, hogy ez már a harmadik formája, ez alatt az idő alatt, és talán a legfontosabb, hogy az utolsó csavarig én újítottam föl, én fújtam le, én fűztem a kereket, én políroztam fényesre, és amikor a sok szenvedés után végre testet öltött, és az valami szép lett, akkor iszonyú büszkeség töltött el, így már az első kipróbálás előtt érzelmi szálak kötnek hozzá (oké, tudom, gáz vagyok, hogy egy tárgy iránt érzelmeket táplálok, de nem érdekel :)), nem úgy, mint egy újonnan egészben vett bicónál, ahol "csak" a kilométerek gyűjtése során, a "közös élmények" felhalmozása során alakulnak ki ezek. Na jó terjengős és ömlengős lett, de ez sem érdekel, lényeg, hogy megoszthattam :)
