@ArtWolf: Elhiszem. Unokatesómnak a Gepida cross biciklijét lopták el az Allee, vagy mi elől. Mondtam neki, amikor felköltözött, hogy vigyázzon rá, mert az nem Miskolc, ott elvisznek minden bringát, és el is vitték sajnos:(
Crosstrekking után olyan volt, mint a hátramenés:)
Amint abbahagytam egy pillanatra a tekerést, rögtön meg akart állni, mintha intenzíven fékeznék. Ellenőriztem a fékeket, nem súroltak, meg az agyak sincsenek túlhúzva. Tiszteletre méltó teljesítmény lemenni egy ilyennel a Balatonra.
@gyuladaniel94: Ha az ember csaja (azóta ex) 27 km-re lévő faluban lakik, és kb ugyanolyan gyorsnak kell lenni, mint a busznak (50egykét perc) akkor megedződik az ember :P (ok, voltak más utak is azért...)
@ArtWolf: Csodálom, hogy bírtál ilyen terepgumival ilyen nagy távolságot ilyen jó idő alatt letekerni, igen szép teljesítmény, ehhez nekem még bőven kéne edzenem. Tegnapelőtt kenyérért mentem át az egyik 12Km-re lévő településre, Kistokajra, de éppen hogy hazafelé indultam már alig bírtam tekerni, nagyon örültem, amikor otthon végre leszállhattam róla. Pedig slick gumi volt rajta 5 Bar-on.
@gyuladaniel94: Két defektem volt, több mint 700 km alatt az nem olyan rossz, főleg majdnem teljesen simára kopott hátsó gumival (mindkét defektem hátul történt)