Megvannak az új Alexrims DP 20-as Felnik Novatech agyakkal és DT külőkkel, idén már nem fejlesztek többet rajta, majd tavasszal, még a hátsó sárvédőt toldottuk meg apóssal hogy ebben az esős időben ne az első váltón és a bokámon landoljon a víz nagy része a hátsó kerékről, és így alul még le tudtuk fogatni a sárvédőt így stabilabb is.