Katona voltam, s a laktanyaparancsnok szólt a századparancsnokoknak: "A harcosok unatkoznak, foglalkoztatni kell őket." Századom a könyvtár takarítását kapta parancsba.
- Honvéd elvtárs - mondotta nekem az egyik hadnagy -, porszívózza ki a szőnyeget!
- Jelentem, a porszívó rossz, kibelezték a katonák.
- Sebaj, fogja a padlókefélőt, s csinálja azzal.
Parancs az parancs, csináltam. Akkor por lett, nem láttunk ki belőle. A szőnyegeket pedig megette a fene.
A hadnagy nem volt buta ember, éppen ellenkezőleg. Nem mondhatott ellent, ehelyett, mint mondani szokás, rátett még egy lapáttal. Mint az atyafi, amikor verte a jég szőlejét. Atyánkfia nézte egy darabig, s azután felkapott egy karót, csépelni kezdte a tőkéket. - Lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten.
A laktanyaparancsnok meg, gondolom, jót aludt otthon délután.
Alighanem itt is hasonló történt. Akik részt vettek az építésben, mind tisztában voltak vele, ésszerűtlen, amit csinálnak. Az idő azonban az ostobasággal is telik, s egy a fizetség, bármiben munkálkodnak.
Kiigazítják majd a hibát úgyis. Hogy többe kerül így lényegesen, s csúsznak az átadással? Törődjön ilyesmivel, aki az ostort tartja!
