The Lost Mountain MTB operation (2015.05.01.)
Hát igen... A munka ünnepén mi sem túl sokat tétlenkedtünk...
Bevetésünk neve nem véletlenül lett "elveszett hegyek MTB hadművelet", mert a
Budai-hegység kevéssé járt területeit terveztük szisztematikusan bejárni.
A reggel hat óra előtt mintegy húsz perccel, kissé kómásan kezdtem el a mászást
a Citadellához, mivel ezt adtam meg gyülekezési pontnak. A Gellért szállónál még
fáztam, mire felértem, már nem. Volt viszont némi zihálás. A Gellérthegy tetején
azonban konkrétan nem várt senki, csak pár alkoholizáló egyetemista, valamint
mintegy két tucatra való, popcornon tivornyázó városi galamb.
Vártam egészen 6:05-ig, majd útnak indultam. Mintegy három perc múlva csörgött a
telefon, és Gyuri szólt, hogy kicsit késett. Szerencsére hihetetlenül precíz
pontosságunk révén sikerült a rakparton összefutnunk. Miután erős volt a
gyanúnk, hogy többen nem leszünk már, ketten folytattuk utunkat.
A Duna parton sok helyen látszottak a nyomai a május elsejei cirkusz
előkészületeinek. A harctérré alakított Batthyányi-tér valószínűleg nem
tartozott ezek közé. Már alig vártuk, hogy végre kikecmereghessünk Budapest
betonozott labirintusából.
Ezt a legrövidebb úton tettük meg, Zugliget irányában előretörve. A Libegő alsó
állomása mellett, majd a Tündér-szikla alatt emelkedve haladtunk, és lassan
végre beértünk az erőbe, ahol helyenként a zöld-jelzést követve egyre meredekebb
úton gebeszkedtünk Normafa felé. A Vaddisznó-forrás mellett elhaladva végre már
közvetlen az erdő talajába kapaszkodhattak gépeink kerekei. Meredeknek meredek
volt, de azért még simán tekerhető. Pár helyen még láthatóak voltak a téli
eljegesedés által okozott nyomok, de már azért sokkal járhatóbb volt az út, mint
a téli bevetésen -First MTB Deployment (2015.01.01.)-.
Normafára felérve már sokkal jobbá vált az idő, de lehet, hogy csak nekünk volt
melegünk. Általában ez egy zsúfoltabb terület szokott lenni. Most különösen szép
volt, mert csak itt-ott lézengett egy-egy ember, ráadásul a reggeli nap fénye is
sárgás fényárral borított be mindent. Időztünk is egy kicsit a látványban
gyönyörködve. Vízvétel után a zöld kereszt jelzésen gördültünk le Makkosmáriáig,
ahol egy fiatal atya lehetővé tette számunkra, hogy magába az épületbe is
bekukkanthassunk. Nagyon jó volt az ott tapasztalt csend és a nyugalom...
Viszont mennünk kellett tovább, mert volt még előttünk bőven a mára kiszabott
menettervből.
