A piros sávon haladva jutottunk el a hatalmas Végvári-szikláig, ami egy
hatalmas, lukacsos sziklatömb az erdőben mindenféle különösebb kilátás nélkül.
Itt csak keveset időztünk, és a sárga sáv jelzésre térve tekertünk el a Csíki-
hegyek oldalában. Nagyon szép, technikás ösvény vezetett itt, ahonnan aztán
lezúdultunk Budaörs határába. A sárga háromszög jelzést követve indultunk fel a
249 méter magas Törökugrató kiugró sziklatömbjére. Az út felső harmadától
gyakorlatilag lépcsőkön kellett vinnünk a bicajokat a naprózsa tanösvényen,
amely egy régi kőfejtőtől indul. Maga a tanösvény nagyon szimpatikus kialakítású
volt, mind az útvonalát, mind pedig a létesítményeit illetően. Vaskönyv,
dioráma, és még számos hasznos dolog segített minket a hely megismerésében. A
kilátás pedig egész egyszerűen meghökkentő szépségű volt. Egyértelműen megérte a
fáradságot ide felkapaszkodnunk. A csúcsot megfelelő helynek találtuk, hogy
megreggelizzünk, és az is kiderült, hogy valamiféle teljesítménytúra van
kezdődőben, mert sok turista bukkant fel hirtelen egyszerre. Volt aki azt hitte,
mi vagyunk az egyik ellenőrző pont. Pedig mi csak ettünk. Amúgy mellékesen
megjegyezve közlöm, hogy itt még mindig javában virágzott a tavaszi hérics is,
sok más vadvirággal gyönyörű szép látványt keltő együttesben.
Rendkívül jó hangulatban, kellemesen ellazulva indultunk tovább, de mintegy húsz
percig kerestük a piros kereszt jelzést... Mindhiába. Ennek okán egy általam jól
ismert, a Domb-utcán keresztül felvezető, ultra-kemény úton vergődtünk fel a
Farkas-hegyre, ahol a vitorlázórepülős emlékmű romjainál szusszantunk egy
kicsit. Itt már koránt sem voltunk ellazulva, legalábbis ami a lábainkat illeti.
Szerencsére levegő is volt bőven. Erre is nagy szükségünk volt, csak kissé több
kellett belőle. Több mint amennyit egyszerre be tudtunk volna lélegezni. Itt
csupán egyetlen egy helyen láttunk néhány tövecske tavaszi Héricset.
Tovább már a sárga sáv jelzést követve haladtunk el Makkosmária fölött, és a
Budakeszi tüdőkórház kerítése mellett tekerve és az úttörővasút pályáját kétszer
is keresztezve értük el Szépjuhásznét. Ez a szakasz hihetetlenül sűrűn volt
tűzdelve emberekkel, de szerencsére előrelátó udvariasságunk, és a túrázók toleranciája okán nem volt semmiféle atrocitás.
Szépjuhásznén is elidőztünk egy kicsit az itteni Pálos kolostor romjai közt
mélázva. Nagyon nyugodt hely volt ez, némi pihenésre és lelki feltöltődésre
ideális volt.
