toleranciája okán nem volt semmiféle atrocitás.
Szépjuhásznén is elidőztünk egy kicsit az itteni Pálos kolostor romjai közt
mélázva. Nagyon nyugodt hely volt ez, némi pihenésre és lelki feltöltődésre
ideális volt.
Továbbindulás után amikor már a piros sáv jelet követtük, annak is örülhettünk,
hogy a túrázók a sárga jelzésen mennek tovább. (később kiderült, hogy a sárga 40
teljesítménytúra folyt éppen ebben az időben.)
A Nagy-Hárs-hegy oldalában elhaladva kis emelkedő után durvább mászás
következett, ami tolásba torkollott. Így értünk fel a Fekete-fej 386 méteres,
nemzeti lobogóval ékesített csúcsára. Sajnos innen csak részleges kilátás
nyílott a „Gyuri pihenőjéről”. Szusszantunk kicsit, majd lefelé is hasonlóan
sziklás utunk volt. Adyligeten keresztül továbbra is a piros sáv jelzést követve
haladtunk tovább. Kisvártatva egy olyan területre jutottunk, ahol csak úgy
hemzsegtek a tavaszi héricsek! Meg is álltunk bennük gyönyörködni pár perc
erejéig. Aztán nekiveselkedve folytattuk a mászást a Vörös-pocsolya most száraz
gödre mellett elhaladva keresztül a Vöröspocsolyás-háton. A piros és a zöld
háromszög jelzéseket követve másztunk fel a mai nap legmagasabb pontjára, az 559
méteres Nagy-kopaszra, aminek a tetején áll a Csergezán kilátó is. Ezt hiba
kihagynia mindenkinek, aki erre jár. Természetesen mi sem követtük el ezt a
hibát. Amúgy felfelé kapaszkodás közben, és a kilátónál több montissal is
találkoztunk.
A Csergezán Pál kilátó 360 fokos kőrpanorámájában gyönyörködve tapasztaltuk csak
meg, hogy meglehetősen lehűlt az idő, durván befelhősödött az ég és olykor-
olykor az eső is szemerkélni kezdett. Persze ez így önmagában nem veszélyeztette
bevetésünk teljesítését, inkább csak sokrétűbbé és izgalmasabbá tette.
Aztán elindultunk lefelé a Fekete-hegyeken keresztül továbbra is a zöld
háromszög jeleket követve. A Budakeszi úton átkelve változatos erdei terepen
értünk Biatorbágy határába, ahol néhány kilométer erejéig aszfaltozott útra
kényszerültünk.
A Viadukt acélívei alatt elhaladva mentünk tovább, az egykori katonai lőtéren
keresztül. Itt éppen zajlottak a május elsejei mulatságok. Nagyon gyorsan
feljutottunk a meghitt helyen lévő Szily-kápolnához, ahol csak pár percet
időztünk. Ezután egy meredek, a felső részén erősen bicajtolásra késztető
meredekségű emelkedő várt még ránk, majd a zártkertek között a kertbarátok
kútját is kipróbáltuk. Innen leereszkedtünk a Madár-szirt szélfútta pereme felé,
és az öreg pincesor előtt eltekerve, a szürkemarhák karámjai után, ahol
elfogytak a fák, egyszeriben ismét kinyílott előttünk a táj. Hihetetlenül messze
lehetett látni.
Kicsit időztünk itt is, de aztán indulnunk kellett tovább. Még viszonylag sok
volt előttünk, ezért a Sóskúti műutat elérve ezen száguldottunk tovább Sóskút
felé. Letérve az aszfaltútról legurultunk a Benta-patakig, ahol ugyancsak
majálisoztak. Annyi volt itt az eddigiekkel szemben a pozitívum, hogy élő rock
szólt...
