Elindulva felfelé semmi gond nem volt. A Szőke-forrás-völgyének alsó szakaszán még viszonylag
könnyen haladtam felfelé. Olyan meleg volt, hogy csak itt-ott lézengett egy-egy tikkadtan szédelgő
kisebb turistacsapat. A Rám-szakadék bejáratától pedig már sehol nem volt senki. Innentől végre
erősebben zártabbá vált az erdő lombsátra, és hűvösebb, párásabb volt a levegő. A régi vasútfordító
nyomvonalánál viszont egyszer kétszer muszáj volt megállnom, mert brutális módon izzadtam...
Egyszerűen vissza kellett hűlnöm, és levegőre is szükségem volt lélegzésügyileg.
A Vadállókövek-völgyének bejárata után még kicsit tudtam fekerni felfelé nagy üggyel-bajjal, de
amikor elértem a piros háromszög jelzés alsó szakaszát, és a Vadállókövek gerincére merőlegesen
ráállva egyszeriben olyan meredekké vált az út, hogy azon fizikailag képtelenség lett volna
feltekerni.
Innen jött a Bevetés legkegyetlenebb része. Két kilométer kőkemény küzdelem, hogy ma immár
másodízben, feljussak a Prédikálószékre, a legnehezebb útvonalon ami csak létezik. A meredek
aljában utolértem egy idősebb turista-házaspárt, akik lassan, de kitartóan cammogtak felfelé. Pár
szót váltottunk, és az öregek teljesen el voltak rettenve, hogy mire készülök. Persze mindenki ment
tovább...
