Hosszak mászás után leltem rá a harmadik VK-fára, majd lyukadtam ki ezután a Csákvári
vadászkápolna csodás és tájba illő épületénél. Aztán Csákváron bolyongva csak nagy nehezen
találtam meg a zöld jelzést, ami földöntúli erőfeszítések árán vitt fel az Öreg-hegyre, a negyedik
VK fáig. Innen kódolvasás után süppedős, füves ösvényen értem fel a Gém-hegyre, ahol köd is volt,
meg fog-vacogtató hideg szél. Gántra köves-omladékos, óvatos downhill-ezéssel értem le. Itt
vettem vizet, valamint egy kilógó faágról szakítottam egy szép birsalmát, amit menet közben
kellemesen el is tudtam ropogtatni. Gánt határában csodás lovak legelésztek.
Gántról a kék (Országos kék) jelzésen mentem fel a Géza-pihenő érintésével a Bükkös tetőre. Ez a
szakasz eleinte szinte alig emelkedett, aztán pedig vért kellett izzadnom, hogy feljussak, némi tolás
közbeiktatásával. Aztán hamarosan újabb VK-fa fogadott, a maga kis QR kódjával, és kezdetét vette
egy olyan szakasz, ahol-is többször is éreztem magamon, hogy határpontra jutottam. Feladni
mégsem állt szándékomban, mert bár egyértelmű volt számomra, hogy ilyen talaj és útviszonyok
mellett a hét óra aligha lesz tartható, gyakorlatilag már visszafelé mentem. Szóval az oroszlánkő
vára alatt a kék jelzésen gyakorlatilag úgy jutottam fel, mintha a belemet zsákban húztam volna
magam után. Totál kész voltam. Olyannyira, hogy a Batonna-hegy közelében valamit benéztem, és
elvesztettem a jelzést. Pedig itt ez valóságos művészet...
