Rövidke állatozás után tovább iramodtam azzal a céllal, hogy végre a nemrég felújított japánkertet
is szemügyre vegyem. Amit ott tapasztaltam, erősen pozitív csalódást okozott. A park csodaszép,
akárcsak a vízesésfal. A tó vize tiszta. A tóba sok állatot telepítettek be, melyek jól láthatóan
kellemesen érezték magukat ebben a szép környezetben. Teknősök, aranyhalak, koi pongyok és
néhány kacsa lebzseltek itt. Külön jópont a kacsatáp adagoló automata, amit ki is próbáltam.
Megítélésem szerint kicsit sok tápot ad ki egy százasért, amit a tájékozatlanabbak marokszám
szórtak a vízbe. Ez okozhat még némi gondot a jövőben, bár ahogy én láttam, az erősen lucernás-
lisztes ízű aprószemű granulátumot a halak és a teknősük is szívesen fogyasztották.
Visszafelé indulva hagytam el a nyulak szigetét, és útba ejtettem a sziget történelmi romjait,
ráadásol mindeközben egy fa-ordassal is találkoztam.
A Duna-vonalát elhagyva eleinte bicikliúton haladva indultam fel a Normafához. Út közben
ideiglenesen szűkre szabott erőnléti korlátaim csakhamar éreztették magukat. Némi légszomj és
szokatlan fáradékonyság révén elég csiga tempóban kapaszkodtam fel a Normafa lejtőig. A táj itt is
nagyon szép volt, eltekintve a rengeteg emberről, akik itt nagyobb tömeget alkottak a sétányokon.
Kis nézelődés után átcsorogtam a Széchenyi-hegyre, ahol a TV-adó alatt letanyázva bekebeleztem
20 dkg súlyosan rákkeltő disznósajtot két kiflivel, és helyenként keményen lejtő zöld kereszt
jelzésen Gazdagrét felé.
