TestBike

 Megváltozott a menetirány?

Elérkezett az új esztendő, túl voltunk az eddig tradicionális szilveszteri túránkon. Innentől kezdve nagyon vártam a január 7.ét. Azonban az új évvel megérkezett a tél is. Ez az én esetben ismét csak hátráltató tényezőt jelentett. Dóra felhívott, mivel a választott telephelyemen, ami történetesen Győr, azon belül is helyi járat, az autóbuszjáratok nagy része a hideg miatti műszaki gondok miatt kimaradt és a kialakult helyzetre való tekintettel, január 25-re halasztotta a kezdés időpontját. Ez ismételten pár hét csúszást jelentett buszsofőri életem kezdetére. Addig ismételten maradt a műhely, ahol hirtelen egyre több feladat, munka várt napról napra, közben megkezdtem az átadás előkészületeit is. Viszonylag hamar elérkezett január 25, pontosabban 24-e, a reggeli vizsgálatok miatt előbb el kellett utaznom, így a vasárnap éjszakát ott töltöttem el. Nos az az éjszaka kb. mindenre rátette bélyegét. Egyszerűen nem tudtam aludni, kimentem kicsit a busztelepre, ahol akkor kb. az összes ott lévő busztípust kipróbáltam néhány kör erejéig. Valamikor hajnali 3 körül visszamentem, megpróbáltam aludni, de nem ment. Végig járt az agyam. Talán akkor fogtam fel, mi is az amit a hátam mögött hagyok, a műhely, az elmúlt évek, minden. Valahogyan a kényszer vitt erre a lépésre, és azt gondoltam egyszerűen megoldok mindent ezzel a lépéssel. Ha sikerülnek a másnapi vizsgálatok, és aláírom a szerződést, ami 3 év hűséget takar, viszont biztos állás, és annyira nem rossz fizetéssel. Ezért cserébe, oké, hogy van, aki üzemelteti a szervizt, de akkor is ott kell hagynom, amiből jóval kevesebb profitot remélhetek, ha remélhetek. Ezen kívül ha ezt a lehetőséget választom, abban a pillanatban kidobom kb. 5 év szenvedések árán összehozott munkáját, és cserben hagyom a barátaimat, a kiépített ügyfélkört, kb. mindenkit, plusz jó pár hónapig csak azért dolgozok majd az új helyen, hogy az eddig felhalmozott adósságokat törlesszem. A műhely helyszíneként szolgáló ingatlan sorsa a legkülönbözőbb módon alakult az elmúlt 5 évben, az elkövetkező 3-ban bele se merek gondolni mi is lesz, ha még nem vagyok ott, az új "helyettesem" nem biztos, hogy az ilyen jellegű változásokat képes lenne jól kezelni, így szinte biztosra veszem, ha 3 év múlva visszatérnék, már nem lenne hová. Ami motivált az új állással kapcsolatban az az, hogy lényegében egész eddigi életemben szerettem volna autóbusz jogosítványt, azonban anyagi lehetőségeim, és korábban egészségi állapotom ezt nem tette lehetővé, most itt a lehetőség, ezen kívül szerettem volna a környékbeli közegből kicsit kiragadni, kvázi egy új életet kezdeni, ahol csak dolgozom és élek, nem pedig egyszerre száz dolgot csinálok. Nos ezek tudatában vágtam neki reggel a vizsgálatoknak, melyek sikerültek. Azok után volt egy kis időm, szétnéztem alaposabban Győrben és gondolkodtam. Délután visszamentem Dórához, azonban a szerződést, hosszas gondolkodás után nem írtam alá. Kértem egy kis gondolkodási időt, melyet egészen február 14-ig kaptam. Hazamentem, s egy levél fogadott a főiskolától, jobban mondva most már egyetem, melyben az állt, ha le akarok a következő félévben államvizsgázni, akkor egy tantárgyat még teljesítenem kell, hogy minden kreditem meglegyen, ezért viszont be kell iratkoznom a következő félévbe. Érdekes, hogy ez is pont most jött, ez is sokat segített a döntésben. Bár a diploma már jó ideje egyáltalán nem izgat, annak tudatában, hogy azt is félbehagytam, a műhelyet is kb. hasonlóan elhagytam, hosszú távon képtelen lettem volna megemészteni. Napokig rágódtam ezen a dolgon is. Ami érdekes, hogy a győri visszatérés után a műhely szinte megtelt munkával, sikerült az adósságot is átfogóan kezelhetővé tennem, és valahogy pozitívabban állok azóta az egészhez. Végül múlt héten beiratkoztam a következő, egyben utolsó félévemben az egyetemre, ahol mindössze heti 2 + 2 órám lesz ezenkívül egy kedves volt oktatóm kérésér heti 2+2 órán át tanítani is fogok. A műhellyel kapcsolatos kérdés is eldőlt: maradok, és egyedül viszem tovább. Dórát felhívtam, és mondtam, hogy most legalább fél évig nem tudok menni, erre a válasza az volt, hogy ahogyan most nincs sofőr, úgy fél év múlva sem lesz, jelentkezzek, amint tudok. Minden szükséges vizsgálatom 3 évig még érvényes, így kb. bármikor mehetek. Közben a ”kedvenc” vasúttársaságomtól is folyamatosan keresnek, hogy menjek mozdonyvezetőnek. Hozzájuk semmiképpen. A következő fél év sokmindent meg fog választani. Meglátom, hogy teljesen egyedül mi is az, amit ki tudok hozni a szervizből. Igaz tőke, és a készlet is volt kollégám áldásos tevékenységének köszönhetően padló közelében van, de a múlt héten erre is sikerült megoldást találni. Így a következő fél évem valahogy így fog kinézni:
Teljes erőmmel viszem tovább a műhelyt, viszont a könyvelést és egyéb munkákat visszaadtam a könyvelő kollégáknak. Van egy kis ifjú tanoncom, akinek lehetőséget adtam, hogy ha elvégzi, az iskolát itt dolgozhat teljes munkaidőben, illetve addig, amikor az ideje engedi. Amire csak tudom, megtanítom, viszont az előre leszögeztem, hogy csak beosztott-főnök viszony, ezenkívül egyetlen egyszer próbáljon becsapni, abban a pillanatban érzékeny búcsút veszünk egymástól.
Egyetemen teljesítem a maradék tantárgyam, frissítem a szakdolgozatom, amit elképzelhető, hogy a műhelye is tudok optimalizálni, plusz, mint lehetőség pár év után ismét kurzusokat tartok majd. Valamikor júniusban leállamvizsgázok, és életem eme igencsak sötét korszakát is magam mögött tudhatom majd.
Ha nyárig a műhely megítélésem szerint ismételt szenvedés lesz, akkor egy percig sem fog érte fájni a szívem, ha itt kell hagynom, azonban addig mindent meg fogok tenni, hogy ne így legyen és a helyes menetirány maradjon. Ezeken kívül, múlt héten, Balázzsal kitaláltunk valamit...