TestBike

 Megüssem, vagy ne üssem…? – ilyenek vagytok Ti: 2 1/2/n!

Eredetileg ezt a részt kicsit hosszabbra terveztem, azonban nem akartam túl nagyokat ugrálni, ezért az ügyfeleimről alkotott képet, egy kicsit bátrabb, személyesebb hangvételben később fejtem ki, ezért folytassuk is az előzőt egy másik kisiparossal, egy asztalossal. Felhívtak azzal a kérdéssel, hogyan lehet a vázba ragadt, azzal egy egységgé vált nyeregcsövet kiapplikálni a vázból. Felsoroltam nekik pár megoldást, végső soron pedig mondtam, ha végképp nem megy, van olyan partnerem, akinek megvannak eme művelet elvégzéséhez megfelelő méretű célszerszámok. Ezzel nem élt, viszont kis idővel később értesítettek, hogy sajátos módszerrel, de megoldották a problémát, s az lenne a kérdésük: rendbe tudnám-e tenni a bringát. Persze, válaszoltam, de itt elkövettem azt a hibát, hogy nem érdeklődtem a módszer felől, ugyanis amikor megérkezett a kerékpár a gazdájával, legszívesebben elsírtam volna magam. Az asztalosok módszere az volt, hogy megkérték a műhelyük tmk-s dolgozóit, vágják fel a vázat, majd miután a nyeregcsövet a megfelelő pozícióba állították, hegesszék azt össze. „Csodás” látvány volt, majd azt kérdezte a tulaja: mikor tudok ebből rendes kerékpárt csinálni? Ebből soha, válaszoltam! Végül csak helyrepofoztam valamennyire, és az az érdekes, hogy az a pocsék hegesztés olyan jól sikerült, hogy a bringa, változatlan formában a mai napig működik. Ezen eset óta inkább nem javaslok eme problémára semmit telefonon, megkérem az ügyfelet, hogy hozzák el a bringát, s valamilyen módon megoldjuk inkább.
Ezekkel a házi barkácsolásokkal volt eddig a legtöbb probléma. Nem gond, ha valaki hozzányúl otthon a bringájához, tanul rajta, vagy kísérletezik, hiszen ennek a szakmának az alapjait így lehet a legjobban megtanulni, de ha valamit nem tud, s nem kér segítséget, tanácsokat és nincsenek megfelelő szerszámai, azzal rengeteg kárt és vesződséget okoz magának, a bringájának és nekem is. Vagy legalábbis nekem okozott, mert ettől kezdve kicsit minden más lesz… :)