Megüssem, vagy ne üssem…? – ilyenek vagytok Ti: 2 1/2/n!
Eredetileg ezt a részt kicsit hosszabbra terveztem, azonban nem akartam túl nagyokat ugrálni, ezért az ügyfeleimről alkotott képet, egy kicsit bátrabb, személyesebb hangvételben később fejtem ki, ezért folytassuk is az előzőt egy másik kisiparossal, egy asztalossal. Felhívtak azzal a kérdéssel, hogyan lehet a vázba ragadt, azzal egy egységgé vált nyeregcsövet kiapplikálni a vázból. Felsoroltam nekik pár megoldást, végső soron pedig mondtam, ha végképp nem megy, van olyan partnerem, akinek megvannak eme művelet elvégzéséhez megfelelő méretű célszerszámok. Ezzel nem élt, viszont kis idővel később értesítettek, hogy sajátos módszerrel, de megoldották a problémát, s az lenne a kérdésük: rendbe tudnám-e tenni a bringát. Persze, válaszoltam, de itt elkövettem azt a hibát, hogy nem érdeklődtem a módszer felől, ugyanis amikor megérkezett a kerékpár a gazdájával, legszívesebben elsírtam volna magam. Az asztalosok módszere az volt, hogy megkérték a műhelyük tmk-s dolgozóit, vágják fel a vázat, majd miután a nyeregcsövet a megfelelő pozícióba állították, hegesszék azt össze. „Csodás” látvány volt, majd azt kérdezte a tulaja: mikor tudok ebből rendes kerékpárt csinálni? Ebből soha, válaszoltam! Végül csak helyrepofoztam valamennyire, és az az érdekes, hogy az a pocsék hegesztés olyan jól sikerült, hogy a bringa, változatlan formában a mai napig működik. Ezen eset óta inkább nem javaslok eme problémára semmit telefonon, megkérem az ügyfelet, hogy hozzák el a bringát, s valamilyen módon megoldjuk inkább.
Ezekkel a házi barkácsolásokkal volt eddig a legtöbb probléma. Nem gond, ha valaki hozzányúl otthon a bringájához, tanul rajta, vagy kísérletezik, hiszen ennek a szakmának az alapjait így lehet a legjobban megtanulni, de ha valamit nem tud, s nem kér segítséget, tanácsokat és nincsenek megfelelő szerszámai, azzal rengeteg kárt és vesződséget okoz magának, a bringájának és nekem is. Vagy legalábbis nekem okozott, mert ettől kezdve kicsit minden más lesz… :)
Ja, ezekkel a régi acélvázakkal minden disznóságot el lehet követni, bírják, el lehet velük menni a világ végére is. Csak rettenet nehezek és lassúak, de hát kátyús aszfalton úgyse lehet gyorsan menni, meg a kocsmába stb nem szoktak sietni. Tökéletes kombó valami rettenet vastag nehéz defektvédett gumival, 15 km/h a felső határ de azt mindig.
Saját régi acélvázamon is volt sufni-hegesztéssel egy plusz lámpatartó meg lakattartó a csomagtartón, tette a dolgát de jobban érzem magam mióta vagy 5 kilót lefaragtam a bringa súlyából és megfeleztem a gördülési ellenállást.
Anyum biciváza is volt már hegesztve rutilos pálcával jó pár helyen, egyben van. az is vastag acél.
Én még azokat az embereket bírom még kevésbé, akik addig se jutnak el, hogy (valakinek) hozzá kellene nyúlni a bringájukhoz, mert nyikorog, lötyög, kopott és rozsdás az egész és csoda hogy nem esik szét de hajtanak vele és cseppet se zavarja őket. Kresz tartozékok nulla, stb. És nem kell hozzá alacsony társadalmi státusz, egyébként rendesen kinéző embereket is látok így, a múltkor egy egyetemista korú csajszi is el nyikorgott mellettem az utcán lógó sárvédővel.
Van abban valami igazság, hogy "mutasd a járgányod megmondom ki vagy"...