A képen Tanárbá, akinek az egész kerékpármániámat köszönhetem.
Úgy érzem, most kikívánkozik belőlem egy kis monológ azok kedvéért, akik mindig végignézik a képeimet és nyomon kísérik a tekeréseimet, építéseimet:
Idén inkább országútizok, mint montizok. Ennek részben az az oka, hogy a 8500-asom elrepedt, a többi monti meg épülőben volt, részben pedig az, hogy egy jó pár éven át barátnak tartott szarháziról kiderült, hogy csak egy ötletlenyúló, kizsákmányoló, kihasználó, alattomos, sunyi fasz. Ehhez mondjuk kellett neki egy felesleg is, aki szította ellenem.
Most legalább több időm van van olyanokkal tekerni, akik nem csak kocabringások, nem arról szól nekik a közös tekerés, hogy felbasszák az agyam, bevisznek olyan helyre, ahonnan csak úgy jövök ki, hogy szarrá vagyok csípve a gaztól és a legfontosabb, hogy gyök 2-vel tekerünk minden bokornál megállva. Végre nem kell várnom senkire sem.
Megtaláltam azt a társaságot, aki velem azonos tempóval megy országúton (ha lassabb vagyok, akkor bevárnak minden szó nélkül), olyan emberek, mint régi osztályfőnököm, akivel mindig is szerettem együtt tekerni, mert sugárzik róla a kerékpármánia, a szakértelem és meg van benne ugyanaz az elvetemültség, mint bennem, ha kerékpárokról van szó, vagy Dr.bá, aki tekeréseink során úgy bíztat, mint senki más és kihajtja az emberből a maradék energiát is egy jó sprintért és hisz bennem akkor is, amikor más már csak visszafogna.
Szóval a sok szép emlék ellenére amit a régi közös tekeréseink során szereztem, jó pár ember elmondása alapján és véleményét figyelembe véve én azt mondom, hogy egy látszatvilágban tekertem eddig olyannal, akire igazából sosem lehetett számítani és nem állt ki egyszer sem mellettem, ha arról volt szó, sőt, a hátam mögött még röhögött is rajtam.
Minőségi cserét csináltam.
Szintet léptem kultúra, tudás, erő, minőség és intelligencia tekintetében is.
Vagy hogy mindenki egyszerűen átérezze a dolgot:
Nem én vagyok a sportautó a sok családi autó közt, hanem én vagyok a sportautó a sportautók közt.
