Szigethalmon átvágva beértünk a Tököli-erdőbe, és meg sem álltunk a Kis Duna partjáig, majd
vissza az erdőbe, a kedvenc kutyás-futó ösvényemet követve az erdészházig. Itt merengtünk kicsit a
fák komor szépségén, majd percek alatt kiértünk az erdőből. Szigethalom déli határában néhol jó
sáros úton a tehenészet mellett poroszkálva értünk át Tökölre. A településen megállás nélkül
vágtunk át, de a Duna árvízvédelmi körtöltés mellett álló szép sárga Kisboldogasszony
plébániatemplomnál kicsit megálltunk, mert bicajom gumijaiban kissé alulméreteztem a
légnyomást, és úgy éreztem, ezt itt muszáj lesz korrigálnom. A templom amúgy a XVII. Században
épült, de a II. világháborúban a közeli, akkor még katonai reptér okán csaknem teljesen elpusztult.
Újjáépítése során láthatóan igyekeztek megőrizni az eredeti építési jegyeket, és a helyreállítás során
egy épen maradt eredeti részletet láthatóan is hagytak. A templom másik különlegessége, hogy a
toronyba csak kívülről lehet feljutni, egy kovácsoltvas csigalépcsőn keresztül.
Kis pumpálás és szaloncukrozás után átvágva a gáton eltekertünk a Tököli kompig, ahonnan jó
rálátás nyílt a túloldali százhalombattai erőmű kéményeire is. Mintegy két kilométernyit haladtunk
a Duna árterében, majd visszatértünk a gáthoz.
A tököli börtön falai alatt ellopakodva értük el az út mellett, eldugottan álló, XIII. században épült
Szent Anna kápolnát. Ezt is körbekémleltük, majd a gát koronáján futó aszfaltúton suhantunk
szélsebesen egészen Szigetújfaluig. Itt végre elhagyhattuk a betonszalagot, és immár megint a gát
koronáján folytathattuk utunkat.
