Innentől már nem is foglalkoztunk vele tovább, inkább folytattuk utunkat, és a tájat csodáltuk, mert
a tiszta levegő miatt nagyon messzire el lehetett látni. Nagyjából minden településhez tartozott egy-
egy hidroglóbusz.
Mintegy húsz percnyi tekerés után elértük azt a pontot, ahol a Csepel-szigeti árvízvédelmi kőrtöltés
legdélebbi pontját elérve északnak kanyarodik. Mi az ehhez csatlakozó aszfaltozott koronájú
sarkantyúgáton mentünk tovább egészen a Tassi zsilipig. Itt csak alig-alig engedtek le némi vizet a
Nagy-Dunába. A zsilip megvizuálása után leereszkedtünk a Csepel-sziget legdélebbi pontján
felállított csodás faragásokban gazdag Szigetfői őrfához. Itt egy nagyon ötletesen kialakított,
hangulatos pihenőhelyet alakítottak ki, bár a mívesen faragott padok okozhatnak meglepetéseket
férfinek, nőnek egyaránt, ha nem nézi meg alaposan, hová teszi a fenekét. Mindennek a tetejébe a
délutáni, alacsonyan járó nap hihetetlenül meleg érzetet adó, sárgás fénnyel öntözte a tájat, és a
Duna vizén is szép aranyhidat vert.
