Műhelysztori 2.0 –
Egy augusztus délután…
Mi lett volna ha… címmel szerepel itt egy fotóblog szerű iromány, amiben leírtam első próbálkozásom a kerékpárszerviz és vállalkozásalapítás, valamint saját uniós pályázat világában. Azt hittem az a történet fél évtized után végleg csak egy emlék marad és lezárom, de nem így lett, nagyon nem. Kb.2017-et írtunk, nagy reményekkel indultam neki, hogy abbahagyom az egész vállalkozósdit, felszámolok mindent, elhelyezkedek eredeti szakmámban, egy új városban, kb. egy új életet kezdek.
2017. augusztusában 2 váratlan dolog történt egyszerre:
Augusztus elején megkeresett egy korábbi OFA pályázatom (Országos Foglalkoztatási Alap – Vedd a kezedbe a kulcsot program), - ami meghiúsult a feltételek nem teljesülése miatt (a vállalkozó lét kizáró ok volt egészen eddig), - végett, hogy lenne-e még kedvem a C és D kategóriás jogosítványt megszerezni, ha igent mondok, akkor egy szándéknyilatkozatot szükséges valamely buszos cégtől szereznem (ez igazolja azt, hogy a jogosítványom birtokában, ha akarok, annál a cégnél szeretettel látnak, mint munkavállalót és munkát is biztosítanak) és mehetek is. Természetesen igent mondtam (a helyi Volán vállalat volt olyan jó fej, hogy szinte azonnal kaptam ilyen papírt), így elindult ez a szál is, aminek akkor nagyon örültem, s úgy kalkuláltam, hogy kb. az év vége felé végre teljesülhet az álmom, s buszt vezethetek végre, de ez nem így lett. – Ez is a történet szerves része marad, csak erről egy kicsit majd később.
A másik váratlanul ért dolog az előzővel szinte egy időben egy volt kolléganő megkeresett, hogy egy új helyen alapítottak egy kis pályázatíró céget, s kellene nekik informatikai segítő, de rendes főállásban, aminek nagyon örültem, hogy végre kicsit vége a kötetlenségnek, meg a rendezettnek látszó rendetlenségnek, de ugyanakkor ott volt az előbb említett dolog is, hogy igazából én nem ezt szeretném csinálni. Mérlegeltem a dolgokat, s mivel hosszú távon számítottak rám, így a jogosítványszerzést és az azzal kapcsolatos terveimet másként vázoltam fel leendő munkáltatóm számára (nem épp etikus dolog ez, nem is éreztem magam jól utána, de utólag belegondolva…, nem lövöm le előre a poént), így hát elkezdtem újra főállásban (régi kollégákkal ismét egy pályázatíró cégnél… :) ) dolgozni, mellette pedig a jogosítványon dolgoztam, mondván akkori munkaadómnak, hogy csak hobbiból…
És mi újság a műhellyel? Eleinte esti nyitva tartásra álltam át, kifuttatva a korábban bevállalt dolgokat, a készletet leminimalizáltam amennyire lehetett 1 diák kollegával. Majd, mivel az ingatlan, aminek a sorsa évek óta folyamatosan bizonytalan volt – eladósorba került, úgy döntöttem, hogy itt a vége, az akkor már koncessziószerűen egy másik településen működő szervizbe pakoltunk át mindent (eszközöket, készletet…stb.). A történet így egy darabig mindössze az én nevemen futó, de kollega által üzemeltetett szervizben futott, persze apró javítások, garanciális szolgáltatások még maradtak a lehető legminimálisabban. Ezáltal én a vállalkozás üzemeltetésére, könyvelésre figyeltem, illetve a korábban elnyert EU-s pályázatot teljesen átdeklaráltam a másik telephelyre, s azon dolgoztam, hogyan lehetne végérvényesen kiszállni mindenből és miden addig felhalmozott, görgetett dolgot elrendezni…. 1-2 hónapig teljesen szokatlan volt a napi beosztott 8 órás munkaidő, és a kizárólagos hétköznapi munka, de mindig van egy átkozott de, mivel a dolgok elsimítása nem ment egykönnyen.
Egyrészt maradt egy ingatlan, ahol ez az egész játszódott, onnan a „kedvenc” bérlőnk – akivel folyamatosan konfliktushelyzet volt – bejelentette, hogy elköltözik (ennek örömére egyébként a bejelentése után 2 perccel felbontottam a szeme láttára egy üveg pezsgőt…), azt az ingatlant onnantól kezdve nekem, nekünk kellett kezelni, karbantartani, amíg vevő nem érkezik, persze azt hittem, ez hamar eljön, ebben is tévedtem….
Másrészt maradt az EV, amivel,mint írtam kezdeni kellene valamit, hogy szabaduljak tőle, aztán persze ez sem így lett…
