nah idézek: A cél az volt - mint a legtöbb esetben -, hogy lefelé és felfelé egyaránt hatékonyabban működjön alattunk a felfüggesztés, sőt Konáék még ennél is tovább mentek. Legyen jobb az egész kerékpár, alakuljon át attól függően, hogy lefelé vagy felfelé megyünk, és az lenne a legjobb, ha mindezt magától tenné, így hát a saját súlyunkat/erőnket használták fel, a rendszer működtetésére.
Fogjuk a hagyományos 4 forgáspontos Kona felfüggesztést, és a rugóstag alsó befogását egy rugó ellenében elmozdíthatóvá tesszük a nyeregvázcső felé. Felfelé, illetve pedálozáskor az erőhatásra a link kifeszül. A rugóstag alsó befogása ilyenkor előre és felfelé mozdul a legszélső helyzetig. A mozgás az út kezdeti szakaszán keményebb, kevésbé érzékeny lesz, így hatékonyabbak leszünk, mivel a geometria pont tekeréshez lesz ideális. A fejcsőszög és a nyeregvázcső-szög közben meredek marad, és minél erőssebben tekerünk, annál inkább ebben a pozícióban állapodik meg a link.
Lefelé - azaz bukkanókon vagy fékezéskor - a link a rugó ellenében fokozatosan bemozdul. A rögzítési pont lefelé és hátrafelé mozdul el, ettől több mint egy collal nő a rugóút, a mozgás az út elején puhább, kellemesebb lesz, a végén pedig progresszívabb, így jobban ellenáll nagyobb erőknek, nehezebb lekoppantani. A fejcsőszög csökken, stabilabbá válik a gép nagyobb sebességnél, közben súlypontunk a hátsó tengely felé helyeződik.
Mindez tudtunk nélkül megy végbe, így gépünk mindig az adott helyzethez alkalmazkodik, hiszen a dolgok sose különülnek így el, egymás után villámgyorsan fékezünk, gyorsítunk, emelkedők, lejtők, ugratók… A bringa pedig mindig a legjobb arcát mutatja, legalábbis elméletben. Nézzük, milyen vázzal is valósították meg ezt. Némiképp egyszerűsítve az eddigi Dawg és Coiler vázaknál is találtunk ott lent két furatot, és attól függően, hogy a rugóstagot melyik pozícióban rögzítettük, történtek meg a fent említett változtatások. Most ezt oldották meg fokozatmentes módon és önműködő rendszerrel.
